10/26/2014

Projektek...és aminek mennie kell!

Projektek:

Uhh nehéz erről beszélni mert lássuk csak jelen pillanatban, hány alakulóban lévő prjektem is van?
Mármint azok amik valóban alakulóban vannak és nem csak őaőírfecniken maradnak meg az örökké valóságnak?

x Cherub - webregény

Cherub egy kb 3 éve született történet, ami egy varázsló/ mágus iskolában játszódik és a főszereplőink itt tanoncok ráadásul nem is akármilyenek. 2011-ben a történet ugyanezzel a címmel és egy dundi kerúb és gazdája viszályos történetével pattant ki a fejemből. Kb egy füzetnyi iromány és több doksi is van belőle, csupán az újra írás várat magára bár már nem sokat.

x KJK Projekt

Az eddigi egyik leghosszab lélegzet vételű ( és legtöbb szenvedéstokozó) firkálmánya. Előre láthatólag el kell napolni és valószínüleg legközelebb 2015-ben lehet majd vele találkozni. Mégmindig azon háborúzom magamban, hogy HTML felületen linkes formában készüljön el, vagy fektessek inkább időt és készítsem el FLASH-ben. hát...még egy darabig maradnak a gondolatok.

x Uniformis Sorozat

2009-ben kezdődött iromány ami igazából a mindennapi diákság életét mutatná be kis csavarokkal, amikor kiötlöttem akkor még én is diák voltam szóval kézen fekvő. Ha valaha is elkészül valószínüleg csak webregény/webnovella formájában.

x Képregények és más bohóságok

Régóta készítgetek itthon magamban 4komákat 
(Yon-koma vagy 4-koma, magyarul négykockás képregény, melynek általában csattanós befejezése van. A kockák mérete egyenlő és egymás alatt, függőlegesen helyezkednek el. Újságokban nagyon gyakori) 
és más képregényeket. Ezekből rengeteg féle fajta van de a legtöbb befejezetlen, tekintve, hogy elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. Ő-Ő

Ezeken felül még rengeteg más dolog is van ami mozgatja a fantáziám például egy saját készítésű DatingSim szerűség. RenPy-al programmal, bár ebből valószínüleg csak jövőre lesz akár mi is.



10/06/2014

50. bejegyzés!! Meglepetés SAI ❤ (korábbi bejegyzés)



Minden munkámat ezzel a programmal készítem! Nagyon szeretem egyszerű használni és mindent tud amit egy ilyen programnak tudnia kell. Nem írni azt nem lehet benne de amúgy rettenetesen jó!

Az 50. poszt alkalmából arra gondoltam megosztom veletek ezt a kis aranyost!!

       Eredeti!                                                           Feltúrbózott!!

Évi olvas #1 - Sohonyai Edit + Nightshade sorozat



Nos az eddigi (Októberi) olvasmányokról pár szóban. Kezdjük a tinédzser korom kedvenceivel!

Sohonyai Edit könyvei már a gimnáziumi éveim alatt a kezembe kerültek és emlékszem milyen hamar végeztem szinte minden kötettel. Böbe és Tamás sorozata volt a kedvencem; ki kell emeljem, hogy volt. Elvileg felnőttem azóta, szóval valószínűleg ennek köszönhető, hogy újra olvasáskor ugyan jókat derültem a kötetek; és bizonyos nosztalgia is elkapott; de be kell valljam valamivel jobbra emlékeztem. Ezúttal nem tudtam úgy beleszeretni a karakterekbe mint mondjuk az állandóan  emlegetett SZJG-nél. Ettől föggetlenül rettenetesen élveztem a két kikölcsönzött regényt ebből a sorozatból!! Még hátra van két másik kötet is az írónőtől, sőt minap tudtam meg, hogy az Edit regényeiből film is készült; ugyan még nem bukkantam rá de folytatom a kutatást!

Folytassuk egy sorozattal, aminek induláskor nem sokat ígértem...de aztán farkasok!!

Nos, miért nem tetszett elsőre? Amikor a könyvtárban ténferegtem, vadászva valami jóra ami majd jól elszórakoztat, rábukkantam erre a gerincre. Már a címe is tetszett aztán amikor elolvastam a leírást úgy döntöttem kikölcsönzöm. Hazaérve gondoltam rápillantok mit írnak róla a molyok. Hát eléggé megosztott volt a közönség. Ezért hátrébb is rangsoroltam a listán; aztán úgy döntöttem egye fene jöjjenek a farkasok. Nem bántam meg.

A cselekmény érdekes a világ amiben élnek szintén, végre nem egy kifejezett vérfarkas történet. Arról nem is beszélve, hogy nem próbálja már az első 20 oldalon a számba rágni, hogy mi miért van így a Nightshade-eknél. Szépen fokozatosan kibontjuk a történetet, aztán ahogy lenni szokott a hősnő életébe megérkeznek a férfiak. Egy akit előre kiválasztottak neki és minden bizonnyal szerelmes Calla-ba és egy új fiú aki megingatja a lányt mindenben amiben eddig hit.
Nem tetszett, hogy mennyire lenézik a törékeny halandó embereket, holott arról nem esik szó, hogy az őrzők vajon mégis hány évig élnek. Legalább egy ember barátnőt/barátot el tudtam volna képzelni a hősnő mellé aki se nem kereső/vigyázó vagy őrző. De hát ez van ez jutott.

Ami a szerelmeket illeti, kicsit elhamarkodottak, a lány össze van zavarodva a fiúk pedig (természetüknél fogva) türelmetlenek és versengőek. Élvezhető a szerelmi háromszög de egészen a kötet végéig nem tudtam eldönteni mégis melyik fiúra szavazzak, még most sem tudom....

Engem megnyert megfogom szerezni a következő két kötet is és kedélyesen el is fogom fogyasztani őket. Ő3Ő

Molyon 3,5 csillagot kapott tőlem mindezért. A képen Calla és a farkas alakja.

10/01/2014

A Szitáló Eső Erdeje - RPG/Vid



A minap játszottam végig egy fantasztikus RPG horrort!!! ÖwÖ A képen a hősnő Shiori és Suga-kun látható.
Forest of Drizzling Rain / Szitáló Eső Erdeje

Tipikus RPG maker horror, akár csak a Mad father/ IB / Witch House azt gondolná az ember, hogy ezek a pár bites játékok nem adnak sokat DE tévedünk. Ha nem is vizuális technikában de történetben mindig sokat nyújtanak! ( megaztán az tegyen megjegyzést aki valaha próbált RPG Makerrel dolgozni)

Történetünk főhősnője Shiori aki épp a játk kezdete előtt veszíti el szüleit, mi pedig a temetés utáni letargiába csöppenünk. Miközben letörten pakolászunk a most már üres és rideg lakásunkban érdekes képekre bukkanunk egy fényképalbumban. Egy családi portré ami egy távoli kis faluban készült fital édesapjáról és a nagyszüleiről. Felkerekedünk hát meglátogatni a csendes kis falut ahonnan származunk, és ahogy az már csak lenni szokott itt kezdenek bonyolódni a dolgok.

Nem szeretnék sokat elárulni, hátha valaki szeretné maga felderíteni a játékot. A történet remek a szereplők érdekesek. Nem eltúlzottak, sőt szerethetők is. A játék fő alkotó eleme a rejtvények megfejtése amik a hősnőt gátolnák abban, hogy végére járhasson a falu és saját titkának. A zene jó bár kicsit monoton, de sokszor ez ringat bele a legjobban a hangulatba mielőtt lecsapna ránk a játék horror része. 5 különböző befejezés játszaható a választásainktól függően! (5!!!)

Tőlem ez a játék 8/10 értékelést kap. Mivel Fan fordítás az angol néhol torzít...sokat. De élvezhető
Az a kódos rejtvény pedig; nekem kicsit nehéz volt bár utólag belegondolva csak én lehettem szerencsétlen. 

Ó-Ó"


Úgy döntöttem újra megpróbálkozom azzal, hogy megörökítsem miként alkotok meg egy még ennyire egyszerűnek is tűnő rajzot. 

Ha valakit érdekelne a játék