7/18/2016

☁️ MondoCON '16 NYÁR ☁️


 

SZOMBAT


Mint mindenkit meglepetésként ért az eső, vagyis hát...nem is tudom minek nevezzem.
A nedves nyavalya a legjobb...
Mindig áldom az eget, hogy előre megveszem a belépőket mert még így is 20 perc sorban állás után sikerült csak bejutnunk.
//ezalatt a Hugom esernyője spontán 6szor kifordult szél nélkül én meg olyan szinten gyaláztam, hogy a mellettünk állók felajánlották a CP-jük darabjait amennyiben valóban elkövetem amiket beígértem az ernyőnek...//

Beszabadulva előre a vásárba mert bátrak vagyunk, bent persze harapni lehetett a levegőt. De kit érdekel száraz ruha kell amit Tamaishi Design meg is szponzorált. Ezúton is köszönet a cukiságokért!

Ha már ott voltunk persze rögtön vásáltunk is kicsit, mert hát mi másról szólna CON mint arról, hogy most aztán szórjuk a dellát mintha muszáj lenne  ÓwÓ

Idén is meg voltak a legjobban várt programjaink és mivel mi mindig inkább megéljük ezeket mint fotózzuk így alig készül kép. Ami miatt aztán itthon siránkozunk egy sort, utána meg két órát csacsogunk arról mennyire jó-közepes-rémes volt az adott program.




Új előadásként megjelent a Videojáték akadémia – Retro videojáték konzolok Aki kicsit is gyík és/vagy '90 gyerek ismeri a sárgakazettás 'lengyel piacos' NES utánzatokat. Mivel a mi háztartásunkba nem nagyon szabadult be igazi konzol annak idején, jó volt kicsit behatóbban hallani a régi játékokról. Mondjuk egy élő Atari E.T. játék menetet megnéztünk volna.

És itt is van az első gond, UwU" Nem az előadó hibája, de sajnos a betűtípusok nem kerültek telepítésre a gépen amiről a vetítés folyt. De ez hagyján, viszont mivel a videók sem indultak el megfosztották az előadót attól, hogy több anyagot illetve poént (még Darth Vader köpennyel is készült) is használhasson. Amivel pedig készült. Ahogy a Hugi mondta

"Nincs baj a technikus még elő sem vette a kezét." 

és valóban, a kolléga félhanyatt fekvésben vállrándítással jelezte, hogy sajnos ez van.

Nem érdekes ettől függetlenül is NAGYON nagyon megérte végig hallgatni az előadást!!

Geeks & Craft-nál maradva végig néztük a
Hogyan tegyük élvezhetőbbé képeinket digitális utómunkával
előadást és itt az előadó nagyon előre látóan saját géppel készült.
Bár saját elmondása szerint ő is csak a Photoshop tudás bázisának csúcsát érintette az előadás alatt egy 10perces videóban demonstrálta, hogyan lehet egy CP-s képet még jobbá tenni. Apró javításokkal döbbenetes változás érhető el. Az előadó pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy nem retusálunk ész nélkül, csupán finoman.

Úgy fest a szombati napunk a G&C-ben töltöttük mert nem csak, hogy itt próbáltunk ki mindenfélét de az előadások javát is itt néztük meg.
Minden alkalommal megfogadom, hogy a Cosplay versenyt is megnézem, de minden eseménykor rájövök, hogy vagy reggeltől ott csücsülök a helyem őrizve vagy beletörődöm a tömeg nyomorba a nagy színpad előtt. Szóval idén sem láttam de nem baj, kárpótol a CosplayHu.



Szóval maradtam amíg Hugi elverte Thort és küldetésre indult a Bosszúállók Standjától. Így esett, hogy reggeli közben meghallgattam  Effekt festés és Antikolás a cosplayben gyorstalpalót. Az előadó lányok nagyon kedvesek sőt cukik voltak. Sokat meséltek a különböző fegyverzetek készítéséről. Bár a lelkesedés nagy a téma pedig érdekes volt, hamar elmondtak mindent amit átszerettek volna adni. De a program időből még jó félóra maradt.
Kérdéseket vártak ami jó ötlet, de úgy sejtem vagy nagyon félénkek voltak a hallgatók vagy mint jómagam csak belecsöppentek a témába. Így döcögősen de remek hangulatban lement az előadás második fele. Nekem a Con és az Otaku lét mondata itt hangzott el.

"Az egész életünk egy baki"



A szombati nap teljes mértékben a Cosplay-ről szólt. Nem is meglepő mivel mint minden Conozó mi is megfogadtuk, hogy "ECCER!" és mivel van lehetőség ilyenről többet hallani miért is ne.Előre elhatároztuk még a vonaton a programot bújva, hogy A cosplayvarrás alapjai madárkák és egerek segítsége nélkül-t mindenképpen megnézzük.
Miután rádöbbentem, hogy én aztán biztosan soha az életben nem fogok varrni, mert az az a fajta babra munka ami sajnos nekem nem való, átgázoltunk a nagy színpadhoz. Pont elcsípve a Cosplayes Kerekasztal végét. Na mit mondtam, hm, Cosplay nap. 

A nap maradékát itt és vásárlással töltöttük. Egy kiadós ugra-bugra és nyeremény mentes tombola után már süvítettünk is haza, hogy Vasárnap kezdjük elölről.


VASÁRNAP


Ó a már majdnem száraz vasárnap reggel milyen csodás volt...addig amíg be nem értünk Pestre. Most minden fennakadás nélkül vehettük be a Hungexpot. Mindig meglepődöm mennyivel kevesebben vannak a Con második napján. Tanév közben persze érthető, dolgozó emberként sem okoz nehézséget megértenem, hogy vasárnap még az Úr is megpihen. 

De hát ez a Nyári Con! Úgy értem; persze esős, sáros de legalább a mienk.

A második nap mindig álmosan indul, így volt ez most is miközben tombolát válogatva mentünk szegény info pultos leányzó idegeire, mindössze negyed órát elvéve az életéből. U_U"


Eddigi Conos pályafutásunk alatt először meglestük az AMV Mortal Kombat 5. alkalommal megrendezésre kerülő programját. Utólag is köszönöm, hogy a vasárnapom azzal kezdhettem, hogy tönkretettem a munkaeszközöm egy kis rikoltozással! Ő3Ő
Plusz, hogy most hallgathatom a számokat amikre azokat a remek kis amv-ket vágták. 


Ezután rögtön mozgásba lendültünk, és mivel a szombati tömeg már sehol sem volt ténylegesen körbe lestünk a vásárban. Minden emeletet és pultot meglátogattunk mikor is olyan egy óra felé eszembe jutott, hogy Helyben Rajzolós verseny van! Reggel még a delirium alatt is sikerült bedobálnom egy-két  cerkát meg tollat. Szóval fogtam magamat és felbaktattam a Karaoke mellé jelentkezni.

A bakancslistám szűkítése meg is kezdődött és talán ez lehetett volna a Vasárnapi nap mottója. Az első székre lerogyva konstatáltam, hogy mindenki nagyon nagy munkában van és jobbnál jobb művek készülnek a környékemen. Tényleg mindenki nagyon szépen dolgozott, vízfestékkel egy olyan asztalon ahol néha megrettentem, hogy felborítom e ha rákönyökölök.

A téma Árnyék / Energia, gyors beleválasztottam a klisé árnyékba, és hogy ne hiába cincáljam el a cerkákat gyorsan rajzoltam valami cukit. Évekkel ezelőtt vettem részt utoljára helyben rajzolóson és akkor a 2 óra nem volt elég, most meg oda estem 40 perccel a vége előtt. Szóval maradt a jó öreg legyen inkább a koncepció a lényeg, és maradjunk a fél chibi cartoon-nál. 
< Tádám, hát nem cuki 

"Csak ÁRNYÉK az egy"





Persze még kettő előtt le kellett adni mer akkor kezdődött a számomra leginkább várt program. 

Az Anime kerekasztal!!! 

Mivel bevállalósak vagyunk és még sosem ettünk sushit /lassan 6 éve ha nem több járunk Conokra és még sosem ettünk...hogy van ez?/  Első három sor kötelező ilyenkor és jutott is hely, hullámozzunk! Szóval megterítünk kezdődik a műsor, ami idén is nagyon jó volt! Jókat nevettünk és felírtam pár kötelező darabot.

Na de sushi.... a bakancslistáról ugyan lehúztuk, dehogy én többet nem eszem maximum ha valaha Japánba is kijutok. Megettük, nehezen...kínlódva..lenyomtuk. Köszönjük szépen....

A wasabiban nem csalódtunk ŐxŐ

Hátralévő időben maradtunk a nagy színpadnál, így elszalasztva a HR verseny eredmény hirdetését. Mert ugye azt a nagy eredményhirdetésen este már be sem jelentették, hogy ki nyerte. Nem mintha esélyem lett volna, de szívesen megnéztem volna, hogy ki és milyen munkával nyert. Mert két óra alatt bármit is alkot valaki, és az még nyer is csak remek lehet!!

Az EuroCosplay döntőjét ezúttal sikerült teljes totálban elölről megcsodálni és nem csodálkoztam az indulók láttán, hogy a zsűri nagyon nehezen tudott csak dönteni. A cosplay.hu korábbi linkjén ezt is megnézhetitek!


ÖSSZESÉGÉBEN


Mi a mostani Conon is nagyon jól éreztük magunkat, hozta amit kellett. Nem hazudok voltam már ennél jobb rendezvényén ugyanennek a csapatnak korábban. De mellettük szól, hogy változnak az igények és az érdeklődők száma is.

Remélem mindenki remekül szórakozott és egy nagy rakás cuccal és élménnyel tért haza!!


Amit Nagyon szeretek : piros pont mindenkinek aki eljött, segített, dolgozott, vagy bármilyen formában hozzá járult a rendezvényhez! Biztoboyok nektek is szól!

A visszatérő műsorok és 'sorozatok' sosem lomboznak le. Mindig felkészült csapat van! A kínálat is bővül évről-évre. Egyre több önkiadású mangát/képregényt látok a vásárban. Az árak egy ilyen rendezvényhez mértek még akkor is ha ez sokszor fáj.

Ami Bánt: visszatérő probléma, hogy az eredmény hirdetéskor nem kerülnek ki képek. Mi ugye nem láttuk a szombati CP versenyt így amikor kihirdették a Craftmanship díjakat fogalmunk sem volt ki és miért nyert. Rajzverseny és süti sütő verseny dettó. Aki lemarad napközben az szívesen meglesné mégis mi vitte el a fődíjat. (ezek a honlapon már megtekinthetőek)

Valamiért mindig a technika csúszik meg kicsit, hol nem jó a videó hol nem vált a slideshow. De ez a legkevesebb egy ilyen nagy dolognál. Persze fejlődésre mindig van lehetőség! ~wŐ


NYÁRI MondoCON '16 - 6 / 10